Az irodalom sok szerep megélésére ad lehetőséget

Fajsúlyos könyv Tompa Andrea második könyve, a Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben s nemcsak azért, mert közel ötszáz oldalas – vezette fel a beszélgetést Tamás Dénes szombaton délután a Lábas Házban, ahol a Tompa Andrea közönségtalálkozóját tartották.

A szerzőnek mindkét regénye Kolozsvárhoz kötődik, ő maga is a kincses városban nőtt fel, és annak ellenére, hogy felnőtt írói pályája már Budapesthez kapcsolódik,és járjon bármerre a világon, mint fogalmazott „minden érdeklődése ehhez a régióhoz köti”.

Eredetileg orvos szeretett volna lenni, ám a nyelvhez való  kötődés befolyásolta a pályaválasztását és végül magyar szakra iratkozott be, hiszen a nyolcvanas években a színészeten és a teológián kívül más lehetőség nem volt az anyanyelven való tanulásra. Volt kamaszkori irodalmi próbálkozása, olyan írók, költők bátorították, mint Kányádi Sándor, Szilágyi István, Balla Zsófia, ám egy időre elhallgatott, színházi szakíróként, szerkesztőként dolgozott sokáig, majd a harmincas éveiben érezte ismét, hogy író szeretne lenni.

Az irodalom, akárcsak a színház sok szerep megélésére ad lehetőséget, nagyon fontos az azonosulás, ugyanakkor nehéz is – mesélte. Tompa Andrea második regénye két Kolozsváron tanuló orvosi egyetemista egymásra találásáról szól, a múlt század elejétől a hatvanas, hetvenes évekig követjük életüket, ezáltal megismerve az erdélyi értelmiség köreit, szokásait, és nem mellékesen a történelem színeváltozásait. A Fejtől s lábtól múlt századi nyelven beszél, hihetetlen nagy dokumentációs munka előzte meg elkészülését, az írónak több „nyelvet” is meg kellett tanulnia. A regény fő helyszíne a kolozsvári orvosi egyetem épületegyüttese, amelyet csak a kötet megjelenése után járt be, és ez jó döntésnek bizonyult, hiszen így el kellett képzelnie, hogy milyen lehetett az a huszadik század elején és nem befolyásolta az elmúlt évtizedek pusztítása, amellyel utólag szembesült.

Nem lehetett kikerülni Trianont is, amely T-szindrómának nevezett el, mint mondta a találkozón, azt kereste, hogy legyen fájdalom, olyan veszteség, amit lehet gyászolni, megsiratni, de nem siránkozni felette. Erdély magára hagyottsága egyébként ma is folytatódik – fogalmazott az írónő, szerinte a sértettség alapvető érzés, ami által egyszerre vagyunk kevesebbek és többek, ezt a kérdéskört nagyon nagy témának tartja, amelyet még nem dolgoztak fel.

Turoczki Emese