Irodalom, zene, és ami elfért mellette

Grecsó Krisztián író, Dés László (szaxofon) és Dés András (ütőhangszerek) zenés pódiumestje a szavak és a zene játéka, melyben a zene, apa és fia improvizációja, nem aláfestés az éppen elhangzott történethez, hanem egy újabb történet, egy viszonyulás: kérdés vagy felelet. Így lesz a pódiumestből estéről estére megszülető kísérlet, zene és irodalom párbeszéde. Az estet Grecsó Krisztián nyitotta meg, arról beszélt, hogy hogyan, és legfőképpen miért kezdett el kutakodni családjának, múltjának történetei után, melyekből később megíródott a Mellettem elférsz c. regénye is.  Grecsó bevezetőjéből kiderült, hogy a múlt, a hagyományok és a családi mítoszok számára identitás-kérdésekké váltak. A múlt szekvenciáinak felgöngyölítésével, a velük való szembesüléssel a szubjektum saját múltjában felfedezi jelenének egy részét, és igent mond rá: „elfér mellettem a múltam”.

A pódiumest úgy épült fel, hogy egy-egy regényrészletet mindig zenei rész követett: a váltásokkor megváltozott a színpadi világítás, a vörös függöny előtt felfénylett a szaxofon fénye, és elkezdődött a hangszerek játéka. Az improvizációk hangzásvilága felerősítette bennem a szövegek időtlenségét, mert a konkrét történelmi korhoz, eseményekhez köthető történetek elrajzolódtak és a múlt sajátos természetét tették érzékelhetővé: már nem egy szubjektum múltja rajzolódott ki bennem, hanem olyan kollektív felidézés történt, amelyet kicsit mindenki magáénak érezhetett. Ez a közösségi tapasztalat, a szöveg- és zenevilágra való fokozatos ráhangolódás a színház nagytermében kialakult hangulatban is érzékelhetővé vált az együttnevetés, és az együtt hallgatás pillanatainak váltakozásában.

A felolvasott regényrészletek és rá következő zenei reflexiók között az is dinamikát teremtett, ahogyan a történetek logikus, ok-okozati összefüggéseire figyelő hallgatót a zene folyamatosan kimozdította a racionalitásból, és felerősítette a szöveg keltette érzelmi benyomásokat. A terembe bevonultak a felidézett képek szereplői: egy nagyapa, akitől a reményt is elvették, amikor nyolc kilométerre otthonától ismét elfogták a szovjet katonák és visszavitték a frontra; egy nagymama, aki tizenkét éves unokáját nyaralásuk alatt igyekezett megtanítani az udvarlás férfiküzdelmeire (és persze az unoka, aki végig küzdött); egy édesanya, akinek az islersütés kegyetlen valóságával kellett szembenéznie: nem minden finom, ami gyönyörűen krémes. Szimpatikus figurák léptek a közönség soraiba, jókedvet, a közös szembenézés felszabadultságát hozták magukkal.

Háy János és Beck Zoltán költő-dalnok játéka után a pulzArt fesztivál keretén belül a sepsiszentgyörgyi közönség egy újabb sikeres koprodukciót láthatott, hallhatott. A pódiumest végén az érdeklődők a színház várótermében személyesen is találkozhattak Grecsó Krisztiánnal, aki szívesen váltott néhány szót olvasóival.

Jakab Villő Hanga