Badora társulat: „Én vagyok aKi vagyok én?”

Barta Dóra társulata a PulzArt3-on.

Barta Dóra és Kun Attila koreográfiái, igényes és minőségi mozgáskultúrával rendelkező csapat egy előadásban, Bartók és Kodály szellemiségét, barátságát megidézve, önazonosságról beszélve. Tapintható a Badora társulat előadóereje. Lüktet. Az első koreográfia ideje alatt már egyértelművé vált, hogy örömben lehet részünk, ha kikapcsoljuk racionális elemzői hozzáállásunkat. Van valami könnyű és megmagyarázhatatlan tisztasága ennek a táncszínházi alkotásnak, még akkor is, ha szürreális képzettársításai, szubtilis és több rétegben megalkotott témái nem egyértelműek. Nem is törekszik a produkció az egyirányú szerkesztésre. Szép, komoly, letisztult mozgásvilága van, magas technikai tudással és belső energiával előadott költői univerzum – igaz érzelmi töltettel megidézett témákat érzékelünk a színpadról. Művészet és önazonosság, egyéniség és közösség, és egy kis párosság is.

Lehet itt levegőt venni? A kezdőképben a szív dobbanásának hangja, fénye: egy testen átszakadó fuldoklás mely végigvonul a téren, és akusztikai réteget képez a többi testen is. A könnyű szürke jelmezben testbeszélő szereplők állapota és a zene egyfajta rendszert, párbeszédet alkot. A dinamikus, cyber hangulatot hordozó zene váltakozik a bartóki komponálttal, előbbi atmoszférájában a nyugtalanító érzést viszi tovább, utóbbi táncai alatt egymással kapcsolatba kerülnek a szereplők. Derűsebb, virtuózabb páros tételek elmagányosodásra cserélődnek. A produkció megvillanó érzései és kérdései közt jelen van a menekülési vágy, az elmagányosodás, a belső érzelmi elfojtottság, a szabadság fehér lánymadara. Képek és érzések sokasága: fénysorok, csóvák szabdalják részekre a teret, melynek vörösén áramrázásszerűen vonul be egy nő. Mi az ami felráz, mi lüktet még? Később nők kettőse mossa át a teret puha dallamra, mintegy feltöltve mindenkit a kapcsolódás utáni vágy érzésével. Milyen jó lehet annak, kit megölelnek…Teremtődés.

Metaforákká és képzőművészetté nő a test, a csoport, tárgyak kellékek jelennek meg, költészetből idézhető sorok: befogad és kitaszít a világ… Merhetek-e önmagam lenni, vagy visszahúz egy sor, melybe beállni szükségszerű?
Hogy egy szekrény fogságában végezzük, megkövülten?
Nincs válasz, de az felettébb örömteli, ha előadás után Kodály Galántai táncok c. művét kívánjuk megkeresni és meghallgatni.

Prezsmer Boglárka