december 13., vasárnap, 18.30, Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Terem

„Ha valaki elveszíti a hazáját, úgy értem, azt a közeget, amelyben felnőtt, eszmélkedett, mindegy, hol van és milyen az a közeg, az örökké fájni fog, viszont ezt a fájdalmat el kell viselni.”

Oravecz Imre minden alkotását valaminek a hiánya köré építi: minden szereplő, minden gondolat a gyerekkori teljességérzésünk hiányára emlékeztet. Valahová tartozni létfontosságú, és a szülőfalujából kiszakadt szerző életművét végigkíséri az otthon keresésének motívuma. Arra figyel, azt kutatja, hogy a hiánynak, az űrnek visszafordíthatatlan növekedéséből fakadó traumánkat hogyan tudjuk elviselhetővé tenni. Szilasi Lászlót idézve „van ebben a vízióban (mint talán minden igazán nagy regényben) valami felemelően, szeretetteljesen és részvéttel telien embertelen.„

2012-es regénye, a Kaliforniai fürj az  utóbbi évek egyik igen gyakran emlegetett regényévé nőtte ki magát. Nem ez ez első Amerika-témájú kötete, amely a kivándorlás és az új hazába való beilleszkedés témakörét taglalja. Az Ondrok gödre éppen ennek a könyvnek az előzményeit vázolja fel, néhány évvel korábban.

Oravecz Imre prózáiban leginkább a hagyományos formák érvényesülnek, “úgy írtam, ahogy mindig is írok, vagy írni szeretnék. Pontosan, világosan, egyszerűen. Ha ez hagyományos, akkor ez jó hagyomány, és vállalom. Nem provokálni akartam, még kevésbé kétségbe vonni a másfajta beszéd létjogát, bár bevallom, a divatoktól mindig irtóztam. Valami azért ott lebegett előttem: olyan próza, amelyet magam is szívesen olvasok, ha más írja: ha egy Petelei, ha egy Csáth, ha egy Móricz, ha egy Kosztolányi.” (Oravecz Imre)

Oravecz Imre 1989-ben visszautasította a különösen magas szintű kitüntetést, a József Attila-díjat. 14 év telik el, amire 2003-ban hasonló kaliberű, ám mégis a demokrata rendszerben létrehozott kitüntetést vehet át: a Kossuth-díjat. Nemsokára 73. születésnapját ünnepli, immár elismert költőként, íróként.

Hasonló Fellépők

Tóth Krisztina

Petru Cimpoeşu – Simion liftnicul azaz Simion a panelszent

Vida Gábor