Rég ütött valami ekkorát – Ishmael Ensemble

Sepsiszentgyörgyre Bristolból érkezett meg a postrock, ráadásul lényegében jazz. A rossz hír, hogy eltarthat még egy darabig, ameddig visszatér.

A szakzsargon, hogy valaki zenei producer, meg hogy kortárs jazzt ötvöz számtalan műfajjal, kissé általános kezd lenni. A zeneipar fősodrását kerülők ugyanis mindannyian producerek: saját zenéjüket igyekeznek promotálni, helyet szorítani neki egy erősen eklektikus és befogadásában szubjektív világban.

Az egyéni szemléletmód bármilyen közegben nehezen érvényesül, ugyanakkor talán soha nem volt a történelem során ennyi eszköz az egyéni megnyilvánulások terjesztésére, eljuttatására a glóbusz bármelyik pontján nyitást mutató közönséghez. Öröm a sepsiszentgyörgyieknek, hogy egy bristoli zenekar is lazán besétálhat a pulzArtra.

Az Ishmael Ensemble neve is sokat mond: Ishmael, azaz magyar alakjában Izsák, Ábrahám fia, akit Isten, hogy Ábrahám hitét bizonyítsa, feláldozásra ítélt. A végül jóra forduló történetből keveset érezni a zenekaron, bár a dalok, amelyek sem felvételen, sem élőben nem mondhatóak rövidnek, tényleg eposzi történeteket barangolnak be. A címek (Seol Music, The Melody, The Chapel, stb.) vajmi kis kapaszkodót adnak ezekhez a nagyívű zenei körökhöz, ugyanakkor a közönséget mégis meghordozzák.

Lelke van a zenekarnak, ezen túlmenően azonban víziója is azt illetően, hogy a zenei produkciójukat hogyan építik fel. A klasszikus művek, irodalomban, zenében sőt festészetben is hasonló felépítésűek: kis bevezető, ízelítő arról, ami következik, a történet módszeres felépítése az alapoktól a csattanásig, jól elhatárolható lezáró rész, néhol egy kis epilógus, vagy a kezdetekkor afféle invocatio benevolentia, a transzcendens támogatásának megidézése.

Az írt szó és a szöveg azonban nagyon messze van egymástól. Szakadék tátong minden között, amit le lehet írni az Ishmael Ensemble-ről és aközött, amit hangzásból hoznak. Hiszen ott van a jellegzetes bristoli hangzás, a zenekar szellemiségének és hangzásának meghatározója, Pete Cunningham zenei agnoszticizmusa, amitől a felépítését tekintve tulajdonképpen jazzes műfaj nem jazzként szól, hanem a sepsiszentgyörgyi fellépésük során inkább rockosra hangszerelt postrockra hajaz, azaz a rock hangzásvilágát hozza, de sokkal gondolkodóbb, időt és a befogadó fél fokozott figyelmét igénylő élményt nyújt.

A YouTube-on fellelhető felvételeknek mindenképp ellentmond az elő hangzás: ami precíz hangosítást is igényel, illetve a zenekar részéről komoly technikai felszerelést, azok precíz kezelését, időzítését. Teli hangzásról beszélünk és nagyon felkészült, egymással összeszokott zenészekről, hisz az alkalmasint brutális fordulatok, hirtelen lezárások, dallamos zenei felépítések precíz előadása vagy kottát, vagy hatalmas szakértelmet feltételez.

Az Ishmael Ensemble-t felvételről is lehet és ajánlott is hallgatni: azonban ez a csapat élőben tudja megmutatni igazi tehetségét.

Kiss Bence