Szálinger-találkozó a Teinben – amikor a billegő asztalt is könyvvel támasztják ki

Szálinger Balázs költővel, drámaíróval Muszka Sándor beszélgetett pályájának indulásáról, megjelent munkáiról, az íráshoz és az irodalomhoz való viszonyáról. Muszka Sándor először pályája kezdetéről kérdezte Szálingert, hogy milyen volt a találkozása a költészettel, hogyan is lett budapesti joghallgatóból erdélyi költő, alig húsz évesen Orbán János Dénes kolozsvári költő tanítványa és pártfogoltja, az Előretolt Helyőrség tagja. A magyar irodalomban nem hagyomány nélküli, hogy jogi hallgató irodalmi pályába kezd, mesélte Szálinger, őt azonban OJD állította választás elé: ha igazán szeretne költő lenni, le kell mondania addigi pályájáról.

Szálinger Balázs bemelegítésként első verseskötetéről beszélt, amely 1999-ben jelent meg (Kievezni a vajból), és amelynek megszerkesztését OJD indítványozta. A kötetet pozitívan fogadta a kritika, elismerően írtak a fiatal szerző (alig volt huszonegy éves) mesterségbeli tudásáról is.

Szálinger  szívesen anekdotázott az első kötetet követő munkáiról is: kiderült, hogy bár pályája során jó néhány színpadra szánt művet is írt (Kalevala, drámai költemény; Oidipusz gyermekei, dráma; Sakk-játék, táncjáték; Csodálatos mobilvilág, librettó; A tiszta méz, drámai költemény; Fehérlófia, mesedarab; Köztársaság, dráma), elsősorban költőként tekint magára, és a líra az a műfaj, amelyben otthon van. S ha már a líra és a különböző versformák kerültek terítékre, látható és bevallott lelkesedéssel, a hallgatóságot is magával ragadó intenzitással kezdett el mesélni nagy kedvencéről, Petőfiről. Szerintem néhányan biztosan megfogadják a tanácsát, és adnak még egy esélyt neki – ilyen bemutatás után ez nem is történhet másképpen.

Legújabb kötetének címe, a Köztársaság (2013) előhívta a kérdést, hogy milyen a szerző viszonya a politikai-közéleti költészettel, amelynek nyomait a kritikusok már első köteteiben felfedezték. A köztársaság hívó szó lehet, rájátszhat olyan értelmezésre, amely előtérbe helyezi a szövegek politikai vonatkozásait – magyarázta Szálinger, ő a hangsúlyt mégis  a szó összetétel voltára helyezné (köz, közösség, társ, társas, társaság), mert így az értelmezések lehetősége nem szűkül, hanem megsokszorozódik.

A Teinben összegyűlt kíváncsiskodók nem csalódtak Szálinger Balázsban: egyszerre hallhatták a József Attila-díjas költőt beszélni az irodalommal való személyes viszonyárról, és láthatták az embert, aki, ha nincs más kéznél, akkor saját könyveivel támasztja ki a billegő asztalt, és mosolyog.

Jakab Villő Hanga