„Szemtől-szembe a valósággal” – Gianina Cărbunariu: For Sale

Kérdések, vallomások, perspektívák a földvásárlásról

Formabontó és interaktív dokumentumszínházi élményben lehetett részük azoknak, akiknek sikerült bejutni Gianina Cărbunariu For Sale című előadására. Verespatak, Pungești, Szászmuzsna, Monsanto, Chevron, RMCG, Schweighofer, kőolaj, palagáz, fa(erdő)kitermelés – a masszív földvásárlás körüli konfliktus kellős közepébe ültet bennünket a fiatal rendezőnő, hogy elénk hozza, zavarba ejtő hitelességgel játszó színészeivel arcunkba kiabálja a hazai kisgazdák kiszolgáltatottságát a külföldi befektetőkkel, a hazai politikusokkal, az arc nélküli óriásvállalatokkal szemben.

Az igen komoly dokumentációra alapozott, gyönyörűen felépített előadás epizódjai különböző szemszögeket mutatnak be, kezdve a külföldi befektető meggyőzési technikáival, aki egyre közelebb merészkedik a nézőhöz, a kisgazdához – fizikai, nyelvi és formai síkon egyaránt.

Aztán éles hangon ránk szól a színész, dirigálni kezd: ez a sor most feláll, elfordítja az ülőhelyét és leül, arccal a fal felé. És mi, nézők, engedelmeskedünk. Ekkor az üzletemberek parasztokká vedlenek, dokumentumfilmre jellemző pontossággal közvetítik a falvak lakosainak a perspektíváját.

Következik aztán a színház platformja: mindannyian kilépünk a darabból, újabb, önreflexív „parcellára”.  Egyik színészünk német monológot készül előadni, és lazán kiszól a világosítónak: nyomjon már oda egy kis hideg, németes fényt. Bámulatba ejtő színészi átalakulással harsogja el a német politikus-üzletember szlogenjeit, majd színre lép a hazai politikus is, bugyiban sütkérezve a meleg, román fényben, kiengedett pocakkal előadja az oly jól ismert szólamokat.

Színészi utasításra ismét „átrendeződünk”, most egy folyosót kell kialakítani, ahol narancssárga huzalokkal szövik be a teret, és már lehet tudni, hogy itt vérre megy a játék. A színészek most kisgazdák és a helyszínre kirendelt munkások (az óriásvállalat parancs-láncolat legalsóbb szintű végrehajtói), egymáshoz beszélnek és elbeszélnek egymás mellett, a nézők felé fordulva, tragikus szuggesztivitással tolmácsolják: nincs akivel tárgyalni, a probléma nem fog megoldódni akkor sem, ha a vállalati hierarchia újabb és újabb szintjének képviselője lép színre, akkor sem, ha kiráncigálják a huzalokat a földből, akkor sem, ha egymás torkának esnek, még ha le is mészárolják egymást, úgyis egy harmadik, egy beazonosíthatatlan n-edik fél veszi majd birtokába a kincset érő földet.

A színészi játék mellett hangfelvételek, valamint kivetített képsorok: kukoricacsövek, miccsek, csirkeszárnyak, gumicsizma, malac, majd végül néhány közismert politikus ábrázata teszik teljessé az élethű képet. A nézők pedig eleinte zavart mosollyal, majd szívből kibuggyanó kacagással, keserédes felismeréssel, elismerő pillantásokkal, összeszorított fogakkal, és mindvégig feszült figyelemmel követték a meghökkentő precizitással ábrázolt jelenképet. Gianina Cărbunariu nem csak égető társadalmi kérdéseket feszeget újszerűen, színházi eszközök révén, de olyan világot teremt, amelyben éppen csak közömbös nem maradhat senki. Így kell színházat csinálni, így kell forradalmat csinálni!

Plájás Erzsébet