Jegyvásárlás

Zakhorov, avagy Zahár Fanni, fuvolista, szaxofonos, producer és DJ, akinek a nevét Berlintől Londonig sok helyen tartják számon a dzsessz és a világzene színterein. Számos zenekarral és producerrel dolgozott már együtt, műfajok széles skáláját járta be, és egyfajta missziójává vált fuvolajátékának integrálása a legsokfélébb zenei közegekbe. Rendszeresen fellép Дeva élő formációjában, illetve visszatérő közreműködő az Àbáse berlini-magyar afro-jazz zenekarban, és korábbi meghívottunk, SunMa koncertjein is.

Szólóprojektje, a Zakhorov, az elektronika és élő hangszerjáték találkozására épül. Fanni energikus, basszus-központú ritmusokat hoz, melyek széles műfaji skálán mozognak az afrofunk világától a poliritmikus négynegyedekig, némi balkán hangulattal megspékelve. Elmondása szerint tizenöt évnyi kísérletezés kellett ahhoz, hogy kikristályosodjon, melyik az a zenei stílus, ami igazán ő.

Most ezt az izgalmas, egyedi hangzást hozza el nekünk a 11. pulzArtra. Ő nyitja majd a pulzPartik sorát, ahol megsúgjuk, idén csupa olyan női fellépőt ismerhettek meg, akik aktív alakítói a kortárs zenei szcénának.

Dátum: október 10., péntek, 22:00 óra

Helyszín: Szimpla Sepsiszentgyörgy

Jegyárak: 30/15 lej