10 nap múlva kezdődik a pulzArt 10-es verziója
Október 11. és 13. között tizedszerre szervezik meg a pulzArt kortárs művészeti fesztivált Sepsiszentgyörgyön. A minden évben új tematikával jelentkező esemény ezúttal az időtlen, low-tech megoldások és a 21. századi high-tech világ találkozásának pulzusát tapogatja le színházi, irodalmi, zenei, közösségi élményeken keresztül. Az idei kiadás programjait spanyol, francia, lengyel, magyarországi és itthoni művészek előadásaiból, alkotásaiból állították össze.
A szervezők idén is toboroznak fiatal önkénteseket, akik segítenek lebonyolítani a fesztivál programjait. Az érdeklődők október 6-ig tudnak jelentkezni ezen a linken.
Nézzük, mi mindenre lehet számítani a 10. pulzArton!
Zene
Ha zenéről van szó, akkor sanszos, hogy mindegyik fül talál kedvére valót.
Elektronikával fűszerezett dzsesszkoncertet ad például a lengyel zenei szcéna egyik legígéretesebb új zenekarának tartott Klawo október 12-én 21 órától a Háromszék Táncstúdióban. A francia-belga származású Alizarina klarinétjével és keverőpultjával érkezik egy kicsit később, 23 órától. Élő hangszeres fellépésén a technótól a komolyzenei jegyekig többféle műfajt érint.
A Fonexoszkóp meditatív hangtájutazáson a fesztiválozók belehallgathatnak a város szívverésébe, természetes zörejeibe és morajlásaiba. Az Erzsébet parkban (rossz idő esetén a kőszínpadon) felállított hanginstallációhoz 15 percenként lehet majd csatlakozni szombaton 15–17, vasárnap pedig 12–15 óra között. A valós időben kevert frekvenciák fejhallgatón keresztül lesznek hallgathatóak.
A bakelithangzások szerelmesei a Vinyl Fair lemezvásáron szerezhetik be a legújabb darabokat gyűjteményükbe, és táncolhatnak egy jót küb_beat és tengrila eXistenZ – tisztelgés David Cronenberg előtt című vinylpartiján október 11-én, pénteken 22 órától. A szombat esti pulzPartin fellép még a Budapestről érkező Infragandhi, a helyi előadókat pedig Bocsárdi Magor képviseli solo live actjével, valamint a Prezeng elektroakusztikus formáció.
A lemezvásárnak és késő esti zenés programoknak idén a Bábel Kiskultúr (Csíki u. 21.) ad otthont.
Színház
Október 12-én 19:30-tól a barcelonai Insectotròpics előadó- és látványművészeti társulat az Orpheus című előadást mutatja be, amely a színházat, a videót, a zenét és a vizuális művészetet innovatív, multidiszciplináris élménnyé ötvözi.
A helyi színészekből – Göllner Boróka, Derzsi Dezső, Kónya Ütő Bence, Pálffy Tibor – verbuválódott Teátrum a P!Ng! című színházi kísérlettel készül a pulzArtozóknak október 12-én 17 órától. Sokat nem árulhatunk el, MInden kiderül majd az előadáson.
Irodalom
A 10. kiadás irodalmi meghívottja Dan Sociu költő, aki Victor Nicolae Ciobanu előadóművésszel karöltve román nyelvű zenés verselőadást tart október 11-én 19:30-tól a Bábel Kiskultúrban. A Köztes fény című előadás a hang és a vers, a zene és a költészet kapcsolatát, határait kutatja a sodró lendületű kortárs poémák és közel-keleti hangszerek együtthangzásában.
Műhelyek
A medencebag táskakészítő műhelye, ami öt éve hatalmas sikert aratott az alkotókedvűek körében, idén visszatér a pulzArtra! A résztvevők használt reklámmolinókból választják ki a táska anyagát, majd a passzoló kiegészítőket (pánt, cipzár, kötél), és a medencebag munkatársainak segítségével kész táskával távoznak a helyszínről. A pénteken és szombaton is zajló műhelyre a részvétel regisztrációhoz kötött, ide kattintva lehet jelentkezni.
A pénteki Saját jéghegy című workshopon a résztvevők betekintést nyerhetnek a Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia művészpáros által használt sokszorosító technikák némelyikébe. Pecsétek és nyomódúcok segítségével fognak textil- és papíralapú grafikai munkákat készíteni, illetve lehetőség lesz fehér pólót vagy szatyrot nyomtatni – otthonról hozott vagy a helyszínen vásárolt darabokat egyaránt.
Kiállítás
Az október 11-én megnyíló Encode, decode című hangzó kiállításon Albert Levente képzőművész munkáit a szemlélés mellett egy egész különleges módon tapasztalhatják meg az érdeklődők: meghallgathatják őket. A vizuális műalkotások hangra való leképezése a műélvezet új dimenzióit nyitja meg az érdeklődők számára, és színesíti a befogadás élményét.
Jegyvásárlás
A 10. pulzArt kortárs művészeti fesztivál több ingyenes programot is kínál, a fizetős előadásokra pedig 10 lejtől 50 lejig terjed a belépők ára. A diákok és nyugdíjasok fél áron szerezhetik be kedvezményes jegyeiket.
Jegyek október 4-től, péntektől válthatók az www.eventim.ro weboldalon.
Október 7-től személyesen, a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában is lehet teljes árú és kedvezményes jegyeket venni, kizárólag készpénzes fizetéssel.
A részletes programért és jegyinformációkért látogasd meg a www.pulzart.ro weboldalt.
A pulzArt kortárs művészeti fesztivál szervezői: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, az Andrei Mureșanu Színház, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület.
Társszervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Tamási Áron Színház
Partnerek: Háromszék Táncszínház, M Studio, Bábel Kiskultúr, Fond
Támogató: MOL-Új Európa Alapítvány Határtalan nyár programja