Van abban valami játszi könnyedség, zökkenőmentes mozgás, ahogyan a Flock Project sepsiszentgyörgyi előadásán az akrobata-táncosok a város talán legmagasabb épületén aláereszkednek.

Mint a madárraj – az előadás címe, bár igazán kevés aspektusban hasonlít az eredeti, négyszemélyes felállásra. Ez azonban az ezernél is több érdeklődőt úgy látszik nem zavarja, miért is zavarná: a városkép szívében nyílt sebként tátongó romos épület hirtelen függőleges színpaddá változik, ahol a mozgás érzelmeket szabadít el.

A szédítő magasság, a férfi és nő közti mozgás, a harmónia, a másik mozdulatainak kiegészítése, a lépések, a száguldás, a zuhanás, az ugrások nem öncélú dolgok, hanem reagálnak egymásra, kiegészítik egymás, tovább gondolják azt, ami egy századmásodperccel ezelőtt történt.

A hajdani hotelt eltakaró pixel-fa amúgy nehéz terep egy ilyen előadásnak, hiszen a sokszínű felületen könnyedén eltűnik az épület méretéhez képest apró emberi figura: a művészek fehér ruhát viselnek, ami valamelyest követhetőbbé teszi őket, bár a puszta szem néha zavarba jön és nem hisz a retinán átáramló képi információnak.

A szövegkörnyezetet árnyalja a zenei, illetve felolvasott szöveggel alátámasztott kíséret is: a légies mozdulatokhoz talál a szaxofon hangja, az elhangzó párbeszéd pedig a szerelmi szálat hangsúlyozza. Egymást elveszíteni, újra megtalálni, mintha a mozdulatok a végtelen ciklusokban ismétlődő drámát hangsúlyoznák megállás nélkül.

Aztán mégis minden megáll. Vége. Az előadás maga rövid, ilyen intenzitású munkát nem is lehet hosszan fenntartani, a Szabadság tér hirtelen megtelik tapssal és szempillantás alatt kiderül, hogy a pulzArt történetében ezt a produkciót követték a legtöbben.

Kiss Bence

InstaPulz