A kolozsvári fenegyerekek, leginkább a nőkre gondolnak
„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni.
Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét.
Elpusztítani mindazt, ami nem volt Élet,
Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”
Az idézetet a Holt költők társaságában Henry David Thoreautól idéző tanártól hallottuk már – amit Hollywoodban nem gondoltak, hogy erre éppen Kolozsváron kezd el rezonálni pár tollforgató fenegyerek. Ők a Thoreau unokái, azaz a Nepotu’ lui Thoreau műhely.
A Nepotu’ lui Thoreau kiemelkedik az irodalmi műhelyek kisszámú sorából fogalmaz Szonda Szabolcs, a pulzArt 2018-as kiadásának első komoly irodalmi találkozóján.
Nem meglepő módon ez a rendezvény is a Tein Teaházban kapott helyet, ahogy a legtöbb román nyelvű író-olvasó találkozó is.
Az erdélyi tollforgatók válogatott legényeiből Szántai János rögtön elsőként felírja a hiányzók listájára Bréda Ferencet, közben elpoénkodva a gondolattal, hogy a műhely,
Írásról, ivásról, fejszével zajló érvelésről szól.
A jelenlévőkből Ștefan Baghiu folytatja az előadást, aki az irodalmi találkozásairól beszél: elsőként mindjárt Ștefan Manasiat említí, akit Kolozsváron, meglehetősen ittas állapotban ismert meg, miközben az egy hatalmas műanyag gombát simogatott. A Rejtői történet után persze megjelennek az irodalmi találkozások, Horvát Benji, Kali Ágnes és sok-sok más személlyel.
Alex Vântu úgy gondolja, hogy kilóg a sorból, hiszen nem tölt be semmilyen funkciót a műhelyből – ő úgy csapódott a társasághoz, ahogy az ember vendéglátóipari egységben szokott, véletlenül, aztán sok-sok verssel később, már sepsiszentgyörgyön ül.
A társaságból Szántai János jelenléte lehet érdekes, hiszen őt inkább prózából lehet ismerni, közben azonban azt is elárulja, hogy 2019-re kötetet készit, benne pár Bréda Ferenc (illetve: húsipari termékek és szeszes italokra) utaló szöveggel.
Ștefan Baghiu versei kicsit kívülről tekintenek az emberre, különösen a férfire, akinek a gondolatában a nő, leginkább a szexualis mivoltában jelenik meg, mintha hangsúlyozottabb lenne minden a másik nemen, ami a pornográfiát, reklámok szexista ábrázolásmódját vállalná fel tudatosan, ám mégis valamelyest pironkodva.
Kicsit pikírt humor dominálja Alex Văsieș verseit, amiben azért valahogy mégis minden a nők körül forog – a hasonlatok őket illetik, a gondolatok őket kísérik és mellettük állnak meg.
Irodalmi, film- és kultúrtrténeti utalásokkal agyontűzdelt versek jellemzik Ștefan Manasiat, aki a generációs szakadéktól egészen Pier Paolo Pasolini szexuális túlfűtött képeiig sok állomást végigjár, de valahogy ő is a nőknél áll meg…
A találkozón senki sem mondja ki, pedig ott lóg a levegőben a gondolat: a nők dominálnak mindent, mint egy megkerülhetetlen téma, mint istennő, mint pornográf forrás, mint minden, ami számít.
Kiss Bence