A vér, szőr, szex nem játék – Feldmár előadás a pulzArton

Telt Tein-ház fogadta szerda délután Feldmár András szkájp-közelijét, bekapcsolódva a neves pszichoterapeuta előadásába és az azt követő beszélgetésbe, amelyben a játék fogalma köré szervezte gondolatait a nyelvről és a szabadságról, az elmebetegségről, depresszióról és félelemről, a traumáról és a biztonságról. A tőle már megszokott provokatív, merész, ám gondolatébresztő kijelentésekkel ütemezte az előadás ritmusát, amelyeket igen szemléletes, többnyire az állatvilágból származó példákkal támasztott alá. „Ha a fűben találok egy halat, azt mondom rá, hogy depressziós, elmebeteg, és gyógyszert adok neki, holott csak rossz környezetben van” – elmebetegség nem létezik, ez egy rossz metafora, nincsenek skizofrének, nincs depresszió, emberek léteznek csak, akik eltévedtek, zavarják a világot, vagy a világ zavarja őket – állította Feldmár. Ennek a bizonyos halnak új környezetet kell találni, ahol jól érzi magát. Ez a környezet nemcsak adott tér lehet, hanem akár idő is: a homoszexualitást is például sokáig próbálták gyógyítani a 80-as évek előtt, majd a pszichiáterek egy adott ponton szavazás által döntötték el, hogy betegség-e vagy sem. „Ez nem orvostudomány, ez politika, hatalom” – jelentette ki Feldmár.

„Honnan tudja az ember, hogy mi a komoly, és mi a játék?” Egy kísérlet keretében 40 megfigyelő 7 napon keresztül jegyezte, hogy a nagymacskák az állatkertben mikor mit cselekszenek, és hogy szerintük komolyan vagy játékból teszik azt. Mint kiderült, mindenki számára egyértelmű volt, hogy az állatok mikor játszottak, és mikor nem (például a vérre menő harc és a szexuális kapcsolat idején). Az egyhangú következtetés nyomán megállapítható, hogy az a tevékenység, amelynek következménye van, az nem játék.

„A gyerekek utálják azokat a felnőtteket, akik csak félig-meddig játszanak, ők ugyanis nagyon komolyan veszik a játékot” – mondotta Feldmár. Ennek a játék iránti elkötelezettségnek köszönhető talán az, hogy a szarajevói szörnyűségek nem traumatizálták a gyermekeket (a felnőtteket annál inkább), hiszen a szülők olyan környezetet teremtettek, amelyben a gyermekek biztonságban érezték magukat. A terapeuta (akárcsak a szülő) teremtsen legalább egy szobát, amelyen belül lehet játszani, akkor is, ha ez életébe kerül, hogy megvédje a gyermeket. A játék tehát védelem azok számára, akik benne vannak – világított rá Feldmár a játék erejére.

Plájás Erzsébet