Egy asszony szemében a fény – Találkozás Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordítóval

Nem tudom pontosan, van-e olyan, hogy elegáns figyelem. Az irodalomelméleten és a költői én meghatározásán túlmenően, Rakovszky Zsuzsa pillanathoz való viszonyulása a tiszteletreméltó: lényéből bölcsesség sugárzik, egyfajta csend, ami nem foglal állást nyomban, nem ítélkezik. A megvizsgáló ember nézőpontja ez. Azé, aki már írhat prózát, hiszen gyűjtött annyi saját életélményt, hogy azt a kollektív emlékezéshez hozzáadva, kiáramoltassa magából, hiszen a szenvedély hevét lepárlotta róla az idő.

Mert, mint mondja, lírát mégis fiatalabban ír az ember, kell hozzá a friss élmények megélésének szenvedélye, mint gyermekkorban a rácsodálkozás, és a felismerések derűje. Amikor a dolgok puszta létezésétől eltölti a gyermeket az öröm, ahhoz hasonlítható a költészet. Meg a szerelemhez.  Hogy szőlő van a kertben, vagy „zuhanyzó a soproni ismerősnél” – emléktöredékekkel tarkított pályaképpel találkozhatunk Rakovszky Zsuzsa írónő és Tamás Dénes író beszélgetése alatt. Bár valahol maguk közt maradnak, s festenek irodalmi fogalmakkal elemzést, mi mégis odafigyelésre kötelezzük el magunkat. Megfigyelők vagyunk, és kibomlanak a képek mögött az érzések. „csillagképek a gyermekkor egén”; „A kor lelke sima és szögletes, a létező beton és téglalap. Minden múltból maradt fölösleget végleg lepörköl és -fonnyaszt a Nap.”

Legújabb, rég várt verseskötetéből hallunk darabokat. A Fortepan cím egy on-line fotóarchívumtól kölcsönzött, ami régi képeket gyűjt. A képek időmérő eszközök is, meséli az írónő, aki a régmúlt újságaiban is azért szeret bogarászni, mert érdekli az átlagember nézőpontjából is rálátni a nagy, akár történelmi eseményekre. A Fortepan kockái általa nem ismert emberek, tájak, belső terek leírásait szülik, a címkék verses foglalatai a kornak, mi múlt lehet már.

Prezsmer Boglárka