Eszméletlen – A Hang Massive koncertje után

Jó, azért, ha valami egyszerű, igaz?
Ha, nem kell sokat gondolkodni, hogy megértsük, hogy elfogadjuk, hogy elengedjük, hogy visszahívjuk… Ha nem kell sokat dolgozni mindezen. Ha csak úgy engedjük, hogy hasson ránk, hogy átjárjon, hogy létezzen velünk, bennünk.
Jó, mert jó.

És az sem baj, ha ez sokaknak, sőt millióknak tetszik még Moszkvában, Mumbaiban, Londonban és Új-Zélandon. Ilyen egy Hang Massive koncert: finom, lágy, gyöngéd, egyéni. A kecsesen táncoló hangok a hárfát juttatják eszünkbe. Ez a zene a lélekben a békére hat. Arra késztet, hogy elcsendesedve befelé figyeljünk. Sokan járnak koncertjeikre meditálni – meséli a két muzsikus, Danny Cudd és Markus Offbeat. Az általuk játszott zene elaltatja a kisbabákat, mert más dimenzióba kapcsol. Lehet, hogy valójában a hang egy repülő csészealj, ami hangszernek adja ki magát.

A hang egy fiatal kézműves hangszer. Olyan mintha két összefordított hangtál lenne, amit a gyógyításban is használnak. Összefordított, és bizonyos helyeken betompított fémtálak egysége, „amit bárki meg tud szólaltatni már az első nap” – teszik hozzá  a zeneszámok szünetében a srácok, akik sokat mosolyognak, és magukról is mesélnek. Az angol és svéd szerzőpáros rajongói a hangzásnak, az ezernyi együtt töltött óra, utcai zenélés, a sok kísérlet, közös megfigyelés és gyakorlat ezt hitelesíti.

A Hang Massive koncert után, arra is gondoltam, hogy pulzArt idei sokszínűsége önismeretre is nevelt. A befogadói, fogyasztói (?) attitűdünket is vizsgálhattuk általa: hol vannak a határaink, mi az, amit el-, be- vagy kiengedünk magunkból? Mire leszünk fogékonyak, érzékenyek, ingerültek, nevetősek, sírósak, netán dühösek, kemények, stb. Mit látunk meg a térben, hol élünk, és a világban mi körülöttünk nap, mint nap kirajzolódik?

Termékeny négy napunk volt, békés lezárással. Köszönet a Hang-nak. Is. Legyünk KÉPesek látni.

Prezsmer Boglárka