Harmónia a disszonanciában

A kortárs komolyzene disszonáns – ami még a műértő közönséget is igénybe veszi alkalmasint, nem is kicsit. A zenei káosz és tökéletes harmónia közt számos iposztázist lehet azonosítani. Kordz pulzArtos koncertje, amelyre a Tamási Áron Színház nagytermében került sor, nem nevezhető szokványosnak.

Egy dolog biztos. Mostanra az underground könnyűzenei vonalakból a fúziós jazz és az elektronika átrágták magukat azon a szemléletmódon, hogy a szimfonikus zenében nincs keresnivalója semmiféle elektronikus eszköznek. A zeneszerzői perspektívának visszavonhatatlanul lett részese a számítógép, illetve az ehhez kapcsolódó eszközök: a zeneírásnak ugyanis olyan színes és svájci bicskamód sokoldalú eszközt jelentenek ezek, amelyeknek nehéz lenne nemet mondani.

Alexandre Kordzaia, művésznevén egyszerűen Kordz, komoly elektronikus zenei háttérrel rendelkezik. A zenei produceri munka velejárója, hogy nyitott az eltérő hangzásvilágra is, így az sem véletlen, hogy tudatosan, a hágai Királyi Zeneakadémián kezdte el tanulmányozni az elektronikus eszközök inkadrálását a komolyzenébe. Sepsiszentgyörgyre egy ilyen munkával érkezett: kész kotta, amelyben az elektronikus eszközök csupán egy hangszernek minősülnek át a sok között.

A Kordz live with strings, azaz Kordz élőben, vonós hangszerekkel elnevezés alapjában jól leírja azt, amit a közönség hallhat. Kordz zenéje sem formailag, sem tartalmilag nem könnyű. Komoly gondolatokat hordoz, a vonósokra írt modern opusoknál valamelyest harmonikusabb hangzásvilággal. A disszonanciákat, az egymásnak feszülő hangzásokat nem az elektronikus eszközök adják, hanem a vonósok.

A utóbbiak összesen tízen vannak: Ardeleanu Daniel (hegedű és karmester), Berszán Szilamér (nagybőgő), Cserkész Emese (brácsa), Gábor Szende (cselló), Józsa Zoltán (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Miklós Katalin (hegedű), Piroska Zoltán (hegedű), Ráduly Zsófia (hegedű), Tóth-Györbiró Apor (cselló), mind helyi művészek. Szokványosnak az sem nevezhető, hogy a koncertet aktív vizuális elemek kísérték végig – nem mintha nem férne bele egy-egy lazább karmester munkáiba az ilyesmi, csak egész egyszerűen nem szokás. A szokatlan azonban Kordz vadászterülete, így Rancz András munkájával szubtilis és találó vizuális aláfestést kapott ez a koncert. Újabb kitekintő ez Sepsiszentgyörgyön a világ különböző művészeti ágainak alakulására – ezért egyben méltó lezárása a fesztiválnak, amely pont ezt a célt szolgálja.

Kiss Bence