“Egy popzenész és egy író találkozása a boncasztalon. Határbontás a szépirodalom és a popkultúra között. Versek, dalok, novellák. Kettős figyelem, közös játék. Kis szerelem, kis küzdelem az apákkal és az anyákkal, nagy küzdelem az idővel. Minden, ami jó, minden, ami rossz. A közös fellépés ősbemutatója egy erdélyi város induló fesztiválján, a pulzArton” – így jellemezte közös produkcióját Háy János és Beck Zoltán.
Nemcsak a közönség, de a maguk örömére is feszegetik a műfaji határokat, számítanak a néző bekapcsolódására, és mint ígérik, nem lesz két egyforma előadásuk. Szerintük a részvétel a pulzArt fesztiválon arra is jó, hogy határidőt szabott a produkció elkészülésének, ugyanakkor egy ilyen rendezvény mindig inspirálóan hat úgy a közönségre, mint az alkotókra.
A József Attila-díjas író és a 30Y pécsi alternatív rockzenekar frontembere már korábban is dolgozott együtt, most pedig egy merőben új műsorral érkeznek Sepsiszentgyörgyre, ahol gyakorlatilag az ősbemutatót tartják. A Háy come Beck című produkcióra szeptember 5-én,   csütörtökön 21.30-tól kerül sor az Új Stúdióban.