„Ilyet én is tudnék csinálni” – a 7. pulzArt workshopjai

Dizájntáskák régi reklámmolinókból, betoncserepek, kollázsok nyomtatott emlékekből, bohócműhely és kortárs művészeti „tanösvények”: az alkotás megannyi fázisába, alakváltozatába, reprezentációjába kapcsolódhattunk be a 7. pulzArt öt műhelytevékenysége során. Idén a workshopok nemcsak a kortárs művészetek megértését segítették, vagy éppen egy-egy szakmának az elsajátítását, hanem – a fokozott környezettudatosság szellemében – arra is rávilágítottak, hogy például a lejárt előadások, események plakátjai nem kell, hogy feltétlenül a kukában végezzék, mint ahogy a papírhulladékot sem kell halálra ítélni, hiszen ezek a művész keze alatt lenyűgöző kollázsokká alakulhatnak.

Benedek Levente képzőművész például tizenöt éve gyűjti nyomtatott emlékeit, de a családi fényképalbum egy részét is feláldozta, melyekből két éve készít kollázsokat. A 40 darabot számláló kollázsgyűjteményéből 24-et láthattunk a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Az alapanyagot – plakátok, szórólapok, matricák, fotók, újságcikkek, színház- és koncertjegyek – szétdarabolja, csoportosítja, átrendezi, majd előre meghatározott koncepció mentén építkezni kezd belőlük. A szervezőelv lehet szín, forma, egy-egy konkrét emlék vagy téma, mellyel eddigi tíz éves grafikusi pályafutása során találkozott. Emlékeket, sérelmeket, traumákat dolgoz fel az alkotási folyamattal, így az akár terápiás jelleget is ölthet. Kollázsai messziről színek, textúrák, geometriai formák kavalkádja, melyből kirajzolódik, olykor átsejlik egy-egy portré, határozott hangulatú összkép, de közelebb lépve felfedezzük a kollázs miriád részletét. Minden kép egyenként bebarangolható, apró részletei letűnt korokat, emlékeket idéznek, de éppúgy jelen van az aktuális, itt és most is folytatható lenne a műalkotás. Benedek Levente ugyanis legtöbb kollázsát befejezetlennek tekinti. Képeit műhelymunkával egybekötött vándorkiállításokra viszi, olykor a résztvevők is beleragasztanak műveibe. „Ezt én is meg tudnám csinálni…” – ez talán egyik leggyakrabban elhangzó nézői megjegyzés a kortárs kiállítótermekben, a képzőművész pedig meg is teremti ehhez a lehetőséget. Az érdeklődők a három nap alatt több mint 15 órán át tartó COLL(AGE) workshop tevékenységeibe bármikor bekapcsolódhattak, hogy a saját és a képzőművész gyűjteményét is felhasználva készítsenek kollázsokat. Számtalan érdeklődő megfordult a többnapos műhelymunkán, a kész alkotásokat a pulzArt utolsó napján a szélesebb közönség is megnézhette.

Igencsak sok résztvevőt vonzott a magyarországi Medence Csoport Re+Concept elnevezésű dizájntáska workshopja is a Keresztes Házba. Míg szombaton többnyire az előre regisztrált jelentkezők vettek részt, vasárnapra már annyira elterjed a híre, hogy az ötfős műhelyvezető csapat alig győzte előkészíteni, varrni, szegni, lyukasztani, finalizálni a résztvevők által megálmodott táskakölteményeket. Vasárnap délre már körülbelül 50 darab készült el, holott a napi maximum 30 is merész célkitűzésnek tűnt elsőre. A résztvevők számára roppant egyszerű munkafolyamat eredményeképp néhány óra múlva ki-ki a kedvenc dizájnú reklámplakátját viselhette a vállain: szatyor vagy hátizsák formájában, a táskák alapanyagait ugyanis elmúlt tíz év helyi rendezvényeinek molinói közül lehetett kiválasztani. Így keltek színes dalokra, új életre a raktárhelyiségekben porosodó, kiszuperált és felcsavart reklámanyagok, melyeket aztán város kifutóin lépten-nyomon irigykedő tekintetek kísértek. Ezért aztán könnyen előfordulhat, hogy a tavalyelőtti pulzArt plakátjával holnap a piacon futunk össze, mert bevásárlószatyor lett belőle, a Tesztoszteron pedig megjelenik a következő focimeccsen.

A városközpont homokos partjainál zajló betonöntő workshop résztvevőnek volt a legkeményebb dolguk, ők ugyanis ebből az anyagból öntöttek cserepeket, vagy éppen apróbb tárgyakat: betongyűrűt, kitűzőt. A magyarországi S39 Hybrid Design Manufacture csapatával a résztvevők a betonozás gyakorlati lépéseit ismerhették meg a felhasznált anyag sajátosságaitól, felhasználási lehetőségeitől kezdve az öntési, zsaluzási, díszítési módszereken át az utómunkákig. Hogy miként lesz ebből a speciális, üvegszállal erősített finom porból csiszolt felületű kemény forma, melybe akár 3D nyomtatóval készült elemeket is be lehet építeni. A két napon át zajló műhelytevékenység során e terepen otthonosan mozgó résztvevők is sok újat tanulhattak, és kedvükre kísérletezhettek a rendelkezésre álló, vagy otthonról hozott anyagokkal.

Hozz magaddal olyan öltözetet, amelyben bolondosnak érzed magad, és minél több kalapot – ez állt a Walter Anichhofer ausztriai színész, rendező, szerző és színházpedagógus által vezetett Ízelítő a bohóclétből (A Taste of Clown) című workshop felhívásában. A három napon át zajló, napi 3-3 órás tevékenységet magába foglaló műhelymunkára két, 10-12 fős szakmai csoport jelentkezett. Mivel többnyire színészek, bábszínészek alkották a csoportokat, a műhelyvezető a kezdeti egyszerű gyakorlatok után kicsit emelhette a mércét, és nagyobb kihívások elé állíthatta a résztvevőket. A párban zajló gyakorlatok közben az előre meghatározott szerepek mögül olykor kibuggyantak az egyéniségek, váratlan lehetőségeket gördítve a jelenlévők elé. Ezeket pedig Walter Anichhofer remek pedagógiai érzékkel használta fel egy-egy jelenet lényegének az elmagyarázásához. Kívülállóként is öröm volt belesni ebbe a gyakorlati képzésbe, a tanulási folyamatba, és közben, hogy rám is tekintettel legyen, sűrű oldalkacsintásokkal mondta tollba „az egyik legszebb gondolatot, amit a bohócokról olvasott”: „a bohóc a rejtett ikertestvéred, nagyon törékeny és hihetetlenül bolondos”.

A kulisszák mögött fejlődő előadó-művészeti szakma műhelytevékenységei mellett a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai előtérbe hívták a kortárs művészeteket, lehetővé téve a közeledést, megértést, kapcsolódást a diákok, kamaszok és a szélesebb közönség számára is. A Láthatatlan jelenlét 2.0 – Bevezetés a kortárs művészetbe kamaszoknak, de nem csak nekik című workshop játékra hívta az érdeklődőket, hogy értelmezzék, reflektáljanak a műalkotásokra, ami lehet csak egy futó érzés, képzettársítás, emlékidézés, zsigeri reakció, egy gondolat, azaz bármilyen megjegyzés, amit aztán kis kártyára írva a műtárgy mellé lehet csippenteni. A kiállításra a pulzArt utolsó napján csak úgy betévedő bámészkodó a műhelymunka nyomán így teljes gondolathalmaz lenyomatát láthatta az alkotások mellett, afféle kommentfolyamot, melyhez ő maga is hozzájárulhatott. A kiállítótermeket végigjárva pedig rövid nyomtatott anyagok foglalták össze a kortárs művészetekhez tartozó definíciókat, kulcsfogalmakat.

Egyik ilyen ismertetőszövegben ismét szembe találtuk magunk az „ilyet én is tudnék csinálni”-val, mely gyakran valóban sokkal nehezebb feladatnak bizonyul, mint amilyennek elsőre látszik – de talán éppen ez ösztönzi majd a leendő művészt első fellépésre, első betontárgyának, dizájndarabjának, kollázsának a megvalósításához. Vagy a pulzArt valamelyik workshopján készíti el ezeket. Úgy is jó.

Farcádi-Plájás Betty