Petőfi egyre inkább köztünk van. Nemcsak azért, mert a magyar királyi tévét és rádiót is újra Petőfi tévének hívják, és lendületes esti műsorban a költő alakjának, arcának vagy fiatalságának jegyében szerkesztenek rovatokat. És nemcsak azért, mert a sepsiszentgyörgyi színház egyik előadásában felejthetetlen figuraként jelenik meg több negyvennyolcas ikon mellett a kamarateremben Petőfi embernagyságú alakja, játékosan átmosva a hősköltő mítoszát. És nemcsak azért, mert bárkit kérdezünk, a Befordultam a konyhába mellett, más verssorokat is hosszan idéz az Ó, a kedvenc költőm! felsóhajtás köré.

Klasszikusok kortárs hangszerelésben, mondhatnánk a csütörtök esti műsorról, melyben két slammer és két tehetséges zenész Petőfi univerzumába vezet minket, ahol ismert versek (mint a Megy a juhász a szamáron, vagy a Pusztán születtem) kevésbé ismertekkel keverve adatnak elő a Bob és Bobék Orchestra forradalmi reggae, gengszterrap és bordal-dzsessz műfajokat felidéző stílusában. Ám, ez nem csupán ennyi! Hiszen ezek csak terminusok! Valami egyszerű (?) rejtély mentén  a miénknek érezzük Petőfit ismét általuk. A szavak a régiek, az értelmük lüktetése pedig maivá válik. Mert, egyszerű verslábak, rímképek és szótagok kitartott ritmusképletei élménnyé teszik a szöveget. Mert, valahogy menőek ezek a fiúk, menő a cipőjük, a lazaságuk, a kopaszságuk, a piros rövid nadrág, a mackó fejű hippiség, vagy ez az egész „petőfitverselős” állapot. Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol, csapnak a húrok közé a budapesti vendégek – hogy ennyi könnyet s ennyi vért iszol, s nem sok idő kell, hogy aktuálisnak érezzük a vér, az elnyomás, a haza és a királyok témáit.  

Petőfi azért van egyre inkább köztünk, mert olyan emberek szólaltatják meg sorait, akik értelmezési lehetőséget adnak az ő témáira. Mi a nagy alföldi puszta ma? Ki lehet a csikós, ki szőrén üli meg a lovat? És milyen büszkeséggel jár ez az állapot? Miért iszunk folyton a kocsmában? Miért hiszünk a lármának? A hon a szívünkben van vagy az ajkainkon lóg csupán? Pedig lehetne a világ előttem egy szép tulipán-bokor, kár hogy addig lesz, míg kimegy fejemből a bor. A Bob és Bobék világa friss, helyenként pimasz és kérges, bárdolatlan és mégis kifinomult. Bátran lerázza a rágyújtottam egy pipára sorról az idők rárakódott porát, és dallamos muzsikával alvó szívünket gyullassza újra.

Ha férfi vagy, légy férfi, erős, bátor, szilárd – halljuk a közönség soraiból; női hangok számon kérő ereje szól a férfihoz, az előadó meg csak áll, másként nem tehet. MI lárma ez megént? Ezután teljesen más állapotban kezdődhet „atalpramagyar”, a rabok legyünk vagy szabadok rímjére néma és csendes ritmusok váltják egymást. Mit tehet a férfi ma, és mit tehet még a nő? Este majd csak kibékülünk valahogy.

Horváth Kristóf más nevén Színész Bob, slammer, tanító. A magyar Slam poetry bajnokság többszörös díjasa. A zenakar frontembere, hasznos művészként is meghatározta magát, olyan alkotónak, aki A tudás 6alom oktatási program keretében sokat tett a vers népszerűsítéséért, tehetséges roma tinédzserekkel verselt, erősítve bennük az önmagukba és a tudásba vetett hitet.

Ha a Bob és Bobék egy dal lenne, akkor bizonyára egy ernyő lenne, és nem baj, ha piros, de biztos, hogy tiszta festékkel festette fel egy vándor-valaki a bérház romos tűzfalára, hogy azok is belekapaszkodhassanak szárnyalásába, akiknek az élet nem rózsaszín. És biztos, hogy nem esznek vacsorára költőket, és kritikusokat sem a zenekar tagjai: Horváth Kristóf “Színész Bob”, slammer, Eged Márton, basszusgitár, Srvas Dávid, beatbox, ütőhangszerek, Dévényi Zoltán, gitár, ének.

Péntek este 18.30-tól Ébredj fel itt és most címen spoken word estjüket, vagyis saját szerzeményeiket is előadják a Tein Teaházban.

Prezsmer Boglárka

Galéria