A kéz hangszert fog, a hangszer dallamot varázsol, a dob a ritmust adja, a szaxofon a témát és mindet összefogja a zongora. A PulzArt nyitókoncertje, a Mammal Hands játékos dallamokkal kezd, amelyekben rengeteg az érzelem, sok a mesélni való.

Ha a kortárs jazznek van mélysége, akkor az teljeséggel megmutatkozik a Mammal Hands zenéjében, hiszen kevés zenekar tud komolyzenei mélységeket a közönség elé tárni, miközben a könnyedebb befogadhatóság partjain innen tud maradni.

A Mammal Hands esetében az átélés a kulcsszó, hiszen a zene a közönséget mindenképp belső útra viszi, a saját érzelmeit elemzi, majd újakat ömleszt rá. A dallam, a hangerő és a ritmus intenzitása párhuzamosan nő, a britek szeretik a hangerőt, ahogy a kísérletezést is: ezek a dolgok azonban határozottan kedvesek a fülnek, kellemesek és nem bántóak.

A zenekar technikailag is érdekes: Jesse Barrett klasszikus dobszerkója mellé Jordan Smart egy Nord szintetizátoron játssza a dallamot, míg a legtöbb bravúrt Nick Smart követi el, aki szaxofonon és szopránino szaxofonon játszik, miközben alkalmanként mindkét hangszert torzítópedálon vezeti át.

A Mammal Hands különleges élmény, amely koncerttermekben igencsak jól működik: a PulzArt hangulatához pedig különösen jól illeszkedik ez a típusú muzsika.

Kiss Bence

Galéria