Van-e testük a profi focistáknak?

A szem társadalmi, irodalmi és kritikai platform szerzőit is vendégül látja a pulzArt, hogy három ülésben késztessenek beszélgetésre társadalmilag releváns és izgalmas kérdésekben, mint a sport, az erőszak vagy az (utca)politika.

Az első vitaindító (Foci és Forradalom) három előadója Pap Zsolt, Benke András és Hart Edina különböző tendenciák felől közelítette meg a sportot, és ennek társadalomtörténeti alakulásait úgy, hogy közben a kép, képiség, leképezés témájához kapcsolódtak. A fő csomópontok közül a maszkulinitás, a sportról szóló beszéd/retorika, az erőszak, a reprezentáció, a test mediatizáltsága és a pénz kérdése merült fel.

Pap Zsolt történetileg közelített a sport napjainkban betöltött társadalmi szerepéhez. Abból a megállapításból indult ki, hogy a sport történetileg az erőszak leképezése, ennek fokozatos szimbolikussá válása: az ókori görög városállamok közötti erőszakos szembenállás békés versengéssé szelídülése. Így válhatott az olimpia az egyetértés szimbólumává. Ugyanakkor a sport a harc leképződéseként az úgynevezett maszkulin értékek – „bátorság, erő, kitartás” – hordozójává is vált.

Izgalmas megközelítés, hogy a sport egyre szélesebb körű hódításával és az ezzel együtt járó piacosodással a sportoló teste egyre inkább absztrakciók (jelek) hordozójává vált. Gondoljunk arra, hogy egy élsportoló kivásárlási árát nem pusztán sportteljesítménye határozza meg, hanem például külalakja, családi állapota, nemi orientációja is benne van a „csomagban”. Így válik a sportoló teste a beleprojektált szerep hordozójává, imázzsá, egy márkává. Van-e egyáltalán teste egy profi sportolónak? – hangzott el a kérdés, amire végül nem született válasz.

Benke András a foci népszerűségét a benne leképződő társadalmi ellenpontok felől közelítette meg, amikor a sport – mint a különböző társadalmi rétegek közötti ütközési felület – szimbolikus harctérként működik. Nem véletlen – fejtette ki András a bourdieu-i gondolatmenet nyomán –, hogy a legtöbb sportegyesület a 19. század végén alakult, amikor a sport a modern törekvésekkel összhangban demokratizálódott, és luxusból a tömegek számára is elérhetővé vált.

A harmadik megközelítési sík a sport „férfiassága” felől bontotta tovább a sporttörténetet. Hart Edina kifejtette, hogy például még egy 1860-as levélben is arról olvashatunk, hogy férfiatlan magatartás rögbi közben – a szabályokat betartva – a labdára figyelni, vagy passzolni, hiszen ezek a párharcból való menekülési utak. A különböző sportágak szabályozásával az erőszak helyét egyre inkább a „sportszerűség”, azaz az előírások szerinti versengés vette át.

A beszélgetés egyik hozzászólója összefoglalóan világított rá, hogy jól kivehető az  ellentmondás, amely a sport emancipatorikus törekvéseiben meghúzódik: legyen szó a különböző társadalmi rétegek közötti összecsapásról, a nemzetek közötti versengésről, vagy a nemi egyenjogúságról minden esetben visszatér egyfajta ellentmondás, ami a sport demokratizáló folyamatai, valamint a profi sport  kizáró jellege között áll fenn.

Jakab Villő Hanga

A szembeszélgetések folytatása:
Szemet szemért: erőszak és nyilvánosság – Szeptember 17., 14:00, Tein Teaház
Utcapolitika: város-kép-rombolás – Szeptember 18., 14:00, Hostel Beer Pub