Az árnyjáték elsősorban keleten tekinthet nagyobb múltra vissza – a műfaj kelet-európai elterjedése alighanem soha sem történik meg, a komplex fényfestés, mapping mellett a lényegében faék egyszerűségű technikának, mintha nem lenne tere.

A Finger & Thumb Theatre a lehető lekedvesebb módon cáfol rá erre a felvetésre, a Rút kiskacsa meséjének árnyjáték adaptációjával. Végső soron akár bábszínházi munkának is tekinthető a kétszemélyes produkció. A két személy is oszlik, hiszen a cselekményt javarészt a cselló hangja kíséri.

Gyerekek előszeretettel formálnak mindenféle árnyék-állatot kezeikből: ezt a Finger & Thumb Theatre azonban sokkal magasabb színvonalon űzi, egészen komplikált állatok megjelenésére is van alkalom, a poliptól a baglyon át.

Az emberi arcot is fel lehet árnyjátékban használni – ahol lényegében szavak alig hangzanak el, az egész produkció során alig pár mondatot hallunk és ezek sem kulcsfontosságúak. A történet nagyon kedvesen, nagyon követhetően áll össze – a közönség egészen ifjú tagjai nagy örömére, akik félhangosan állapítják meg egy-egy újabb felbukkanó állat kilétét.

A PulzArt történetében valószínűleg soha sem lesz ennél kedvesebb előadás, amit javarészt egy elemlámpával készítettek: a Rút kiskacsa meséje minden korosztálynak élvezet!

Kiss Bence

Galéria