Kartondobozokat, léthatárokat feszegető, szédítő bohócjáték – Pickled Image: Coulrophobia

„Mégis mihez kezdesz? Odakinn az emberek nevetni fognak rajtad… de itt…, itt senki sem nevet”.

Milyen bohócnak lenni? De úgy igazán. Hol a határ a vicces és kínos között? A megindítóan szép és a horrorisztikus között. A baljós és az önfeledt szórakoztatást nyújtó között. Milyen érzés teljes kiszolgáltatottságban játszani? Játék ez egyáltalán? Van jó és gonosz bohóc? És mégis mikor gyúródott ez a gyerekeket mulattató, barátságos jelmezbe öltözött bohóc-figura láncfűrészes gyilkos, rémálom és horrorfilm alapanyaggá a vizuális kultúrában, aminek hatására már szavunk is van rá: kulrofóbia, azaz bohócoktól való félelem, irtózás.

A nagy-britanniai Pickled Image burleszkkel, sötét humorral, pantomimmel átszőtt lendületes előadása egyenesen a bohóclét közepébe vet, mondhatni beletrafál néhány kényes, de lényeges kérdésbe. A fenti ellentétpárokkal pedig oly lazán zsonglőrködik, hogy észre sem vesszük, mikor úszik át a hangulat egyikből a másikba, csak azon kapjuk magunkat, hogy a féktelen kacagás hirtelen feszengésbe fordult át.

De mégis ki mozgatja a szálakat? Ki a valódi bábmester? A válaszok minden bizonnyal megtalálhatóak a forgatókönyvben. Megleshetjük a történet végét is, pedig külön élvezet, hogy az előadás egyetlen pontján sem tudhatjuk, mi fog következni. Mikor trappol végig Adam és Dik a közönség sorain, gátlástalanul bevonva őket a játékukba, erőszakkal is, ha kell, a Coulrophobia előadóművészei ugyanis nem finomkodnak. Merész, testben és lélekben vájkáló, őszinte alkotás ez, mely pimaszul feszegeti a komfortzóna határait, és teszi mindezt úgy, hogy közben a nézők hangosan hahotázzák végig a teljes produkciót. Nem véletlen hát az előadás óriási sikere számos európai és tengeren túli országban. A 7. pulzArt közönsége ma még részt vehet e fergeteges bohóc-bábjátékban, ne hagyjátok ki!

Farcádi-Plájás Betty