december 11., péntek, 19.00, Kónya Ádám Művelődési Ház

„Azt álmodom, hogy kitörnek a fogaim és a szám megtelik vérrel. Teli van a szám vérrel és megfulladok.” Larisa, a konstancai kislány tipikusan az Y generáció produktuma. Idősebbnek akar tűnni, mint amennyi, macás akar lenni, vágyik a rosszfiúra, divatosan akar öltözni és egyáltalán, mindent elkövet azért, hogy a külsőségekre túlzott hangsúlyt fektető miliőben ő kerüljön a figyelem középpontjába.

Raluca Mănescu forgatókönyvíró a hazai filmes újvonal kegyetlen őszinteségével értekezik az önmaga megszállottjává váló generációról, társadalomkritikában azonban messze kilép a kamaszkori tematikából. Nicolae Constantin Tănase rendezővel már jó ideje együtt dolgoznak: a 12 minutes (2013), a Blu (2012) és az Outrageously Disco (2010) után Tudor Giurgiu prodúcerkedése alatt születik meg az Enyém a világ.

A film műfaja dráma, hiszen miként is tudná megélni egy nagyon fiatal lány az első szerelmet, az első szeretkezést, amihez annyi ábránd és nyomás fűződik, végül mégis „csak” szex lesz belőle. Kérdések, amelyek megkerülhetetlenek a kétezres években – író és rendező bátran belevágnak, és megformálják a karaktert, aki lényegében bármelyik lázadó kamasz lehetne: Larisa középső ujjával int be mindenkinek, aki nem érti őt – és ez bizony a világ túlnyomó részét jelenti. Realista ábrázolásmód, abból a fajtából, amitől a néző kényelmetlenül érzi magát a bőrében. A film történetéről a rendező így vall: „(…) prizmán keresztül mutatja be a valóságot, amit ismerünk, és amely fölött ítélkezünk megszokásból, úgy, hogy már empátiától mentesen tekintünk rá”.

Videó link:
https://www.youtube.com/watch?v=Rt9_JB5Xk4w

Hasonló Fellépők

Un etaj maj jos