The Flock Project (HU)
The Flock Project – Mint a madárraj
Időpont: IX. 16., 19:00
A legtöbb művészeti ágnak a fizikai korlátai szabnak határt: úttörők azokból lesznek, akik túllépnek ezeken kereteken. A Flock Projekt a más perspektívából történő megközelítését szó szerint értelmezi, a mozgásszínházat függőleges perspektívára cseréli.
Képzeljünk el tehát egy olyan mozgásszínházi produkciót, amely a színpadot a falra költözteti, mindehhez pedig szövegileg Turai Bálint színész-artista asszisztál, valamint Vázsonyi János szolgáltat hozzá zenei aláfestést szaxofonon.
Az érzés mindenképp szokatlan, hisz, amit látunk, hallunk a történet miatt nem is színház, nem is cirkusz, nem is koncert – olyasmi, ami eddig ismeretlen utat jár be. A produkció maga rövid időtartamú (15-18 perc), hiszen a szereplők igencsak intenzív mozgást mutatnak be.
A nézőt nem csak a feje fölött zajló akció érinti meg, a zene és a szöveg is sokat hoz magával a cirkuszi világból. A Lennart Paar és Simor Ágnes páros mozgása által keltett összhatás mindenképp a repülést idézi, a vertikális táncosok is ezt tartják szem előtt – az előadást minden egyes esetben a helyszín adottságaihoz igazítják, hiszen más-más felületek, más lehetőségeket hordoznak.
A Flock Projekt fókuszába ilyen módon a sepsiszentgyörgyi Bodok hotel kerül, amely ilyen módon, ha csupán rövid időre is, visszakerül a város pulzálásába. A pulzArt erről is szól: a város felületeinek újraértelmezése, lehetőségeinek feltérképezése segít átértékelni egy-egy helyszín jelentőségét.