Jóformán el sem kezdődött még a 6. pulzArt programsorozata, a Fesztivál Építészeti Workshop résztvevői már hétfőn nekiláttak kitervelni és megvalósítani Fülöp Csenge és György Előd irányításával a főtéren használható, átalakítható, belakható “bútorzat” elemeit. Az előkészületek ezúttal nem a kulisszák mögött történtek, a műhelymunka ugyanis – a fesztivál idei központi szervezőelvének, a workshopnak jegyében – lehetőséget teremtett, hogy a jelentkezők kipróbálhassák a tervezés és kivitelezés megannyi szakaszát, keddtől pedig a főtéren a bámészkodók is láthatták miként készülnek el az “építőkockák”. Ezek külön vagy egymásba illesztve székek, padok, asztal, bárpult, pódium, bárszékek, lépcsők is lehetnek, annak függvényében, hogy ki milyen szereppel látná el a 25 darab kocka alakú faelemet. Ami azonban első ránézésre csak egy nagyobbacska fakockának látszik (kaptárnak nézte egy arra bóklászó bácsi), a résztvevők beavattak megannyi részletébe és a benne rejlő lehetőségekbe.

Legyen használható, anyagtakarékos, moduláris és stabil, biztonságos – ezeknek a főbb szempontoknak kellett alávetni a bútorterveket – magyarázta Ráduly Ágota és Ferencz Júlia, akik éppen a kék háromszögeket festették a kész darabokra a műhelymunka utolsó óráiban. “A végén a leghatékonyabbnak a legegyszerűbb megoldás bizonyul” – mondta Ágota, majd elismerte, hogy míg a milliméterekkel eddig nemigen foglalkozott, most megtapasztalta, hogy ebben a szakmában bizony nem elhanyagolandó egyetlen milliméter sem.

A workshop egyik koordinátora, Fülöp Csenge Kolozsváron élő műépítész, aki korábban többek között a Someș Delivery és az Electric Castle csapatában, majd később ugyanitt műhelyvezetőként is tevékenykedett, örül, hogy hazahozhatta az eddig szerzett tapasztalatait, és itthon is kamatoztathatja gyakorlati tudását. “Nekünk az a sikerélmény, ha az emberek használják, és örülnek az általunk tervezett elemeknek” – válaszolt arra a felvetésre, miszerint munkájuk nagy része mégiscsak többnyire a háttérben zajlik.

Farcádi-Plájás Betty