S azt ismered, hogy: Angela Merkel és Ali találkozik Modigliani műhelyében? Akár vicc is kezdődhetne így, ám „attól izgalmas a festmény, hogy nincs kimondva szóban” – mondta drMáriás, Orbán Viktor, „aki felvállal egy történelmi traumát” meghatározású alkotásának bemutatása kapcsán.

Ilyen és ehhez hasonló fricskákban lehetett részük azoknak, akik ellátogattak a pulzArt részeként szervezett találkozóra drMáriással a Tein Teaházba. Dezső Antal beszélgetőtársa bevezetésképp így fogalmazott: „fordított tükröt mutat erről a szar és mocsok világról, amelyben élünk, groteszk módon”, és míg a róla szóló írásokban provokáló, szatirikus jelzőkkel illetik alkotásait, drMáriás úgy vélekedik, ez is igaz, ő mégis „kortárs tájképfestészetként” definiálná az elhozott anyagokat, legyen szó festményről, zenéről vagy regényről.

Az újvidéki származású művész szerint „Nyugat-Európa nem tekint minket művészeknek, és nem is fog”, kelet-európai alkotók jelen sincsenek abban a világban, amelynek kanonizált darabjai ugyanakkor bögrékről, lakberendezési tárgyakról vagy akár a WC-papírról is visszaköszönnek a mindennapokban. A hétköznapi és aktuálpolitikai valóság tükrében drMáriás kétféle újrahasznosítással átértelmezi és összekeveri őket a mi helyi traumáinkkal és vágyainkkal, „modernkori szentképeket” hozva létre.

A belőle kikívánkozó felgyülemlett és részben megemésztett élményanyagot drMáriás nemcsak a festészet eszközével hozza felszínre, hanem prózában is megfogalmazza. Mona Lisa és a tenger című groteszk szerelmi regénye például a festészethez és az isztriai tájhoz fűződő gondolatait foglalja össze, Hemingway után szabadon, Botticelli, Caravaggio, Frida Kahlo, Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Andy Warhol, Leonardo és persze Mona Lisa társaságában.

Aki tehát furcsa találkozásokra nyitott, drMáriás élményeit és gondolatait zenében hallgathatja (Tudósok együttes), prózában olvashatja (Lomtalanítás, A balkáni tahó, Mona Lisa és a tenger) vagy akár meg is nézheti a Tein Teaház falain a pulzArt ideje alatt és után.

Plájás Betty

Hasonló Fellépők

drMáriás: Nagyon örülök, hogy végre nem kell örülnünk

ManiAnimae – Szira Henrietta és Szíj Kamilla

Csütörtökön sejahaj…