Duna Táncműhely: „Be kell majszolnom az egész világot?”
Ritkaságszámba megy – itthon legalábbis –, hogy táncszínházak a tizenévesek korosztályát célozzák meg produkcióikkal. Egyáltalán a színházak, valami kifürkészhetetlenség miatt távol vannak ettől a korosztálytól. Vélhetően nem annyira fontos a fiatal, a kamasz.
Talán nem könnyű eljutni hozzájuk. A kereskedelmi csatornáknak, az internetnek mégis sikerül. Néha az iskolának is. Hálásak lehetünk annak az egy-két pedagógusnak, akik mégis megmaradtak emlékeinkben, akikért érdemes volt a rendszert megszokni, túlélni, vagy nem figyelembe venni. Talán nem könnyű a kamaszoknak sem eljutni hozzánk felnőttekhez, és önmagukkal sem könnyű létezni. Nem csak a felsoroltak okán, hanem önmagában is örvendetes a szándék, hogy ezt a korosztályt kívánja elérni egy produkció.
„Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló
fül.”- írja Siv Widerberg Szerelem.c versében, az 1974-ben megjelent, azóta klasszikussá váltak svéd gyermekversek antológiájában. Ezt a kötetet választotta előadása inspirációs forrásának a budapesti Duna Táncműhely 2012-ben készült táncszínházi előadása, melyhez a fővárosban beavatószínházi foglalkozást is kínáltak. Az előadás fontos eszköze a teljes képernyős vetítés, innen szólalnak meg, a közönség szemébe mondva a kamaszok által tolmácsolt verssorok. A táncosok koreográfiái hasonló szituációkra készültek, mint az antológia által felidézett élethelyzetek: biciklizős mozdulatokkal az általános pörgés, a fiúk-lányok sokféle találkozása, cihelődése, a tetszés végtelenül nehéz és mégis egyszerű kinyilvánítása, a magány, a szomorúság vagy az egymást marionettfiguraként táncoltató párosok rugózásai, stb. Fel vagyunk húzva, mint a kintorna, fogy az elemünk töltése is – olvashatjuk a mozdulatok ritmusának lankadásából. A vetített képpel viszonyba kerülő tánc, előadó, az árnyjáték és az élő testek párbeszéde gazdagabbá teszi a színpad világát. Ezt erősíti a jelmezek színkavalkádja is.
„Anyuban azt nem bírom,
hogy mindenre tud mondani
valami okosat.”
Bár nem kamaszok táncolják el kamaszoknak életük érzéseit, de az előadásnak nagy erénye, hogy a táncosok teljes testfelületén frissesség, fiatalság és jókedv van. E táncvilág titka, hogy még annak is bejöhetnek, akik mereven távol tartják magukat a folklórtól. A gesztusokban, mozdulatokban a magyar néptánc elemi lelhetőek fel, egy-egy forgás és csapás találkozik a kortárs-, a kontakt- és a szabad tánccal is. A Duna Táncműhely munkásságára jellemző módon, az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
„Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.”
Az előadás alapvetően a kedves burkában marad. Nem szándéka kiélesíteni e korosztály problémáit, a végkép partija is inkább derűvel pulzál.
Prezsmer Boglárka