Prezeng – a jelen hangja

Bocsárdi Magor, Kónya Ütő Bence, Lovas Fekete Zsolt – a trió külön a pulzArt3-ra állt össze, alapjaiban improvizatív, ám a hagyományokkal is kommunikáló zenei találkozásra.

A magma Kortárs Művészeti Kiállítótér alagsorában nincs természetes fény. A falak, akár a modern színházakban feketére vannak mázolva – a sötétség illúziója majdnem teljes. A helyszínválasztás nem véletlen, a produkció kiszakítani készül a hallgatót az események megszokott sodrásából.

Kis teremben ülünk, a világítás minimális, a falon animáció úszik: egy henger, ami mintha meiózissal szaporodna, hogy hullámzó mozgásával benépesítse a falat, majd minden visszatér az első, kiinduló formában.

Hasonló a muzsika is: hullámzó, egy-egy vezérmotívumot ragozó, kellemes kísérlet, amit rendszerint Bocsárdi Magor hegedűje terel egyik témából a másikba.  Házi koncert – mondja Magor, majd elkezdődik a muzsikálás. Az irányváltások ráérősek, a zene kényelemesen fluktuál, a zenészek feszült figyelemmel követik egymást, inkább a dallamra hangolódva és nem egymás arcát olvasva kommunikálnak. A hangszerek önmagukban sok lehetőséget adnak: többféle ütős, rázós mozdulattal Zsolt a ritmus egyik részét adja meg. Ő főként a dobbal és cintányérral szövi a fonalat, míg Bence digitálisan, ragozza a témát.

Mintha a zenészek nem ismernének korlátokat: egy merész gondolattól vezérelve még a véletlenül leejtett dobseprű is a muzsika részévé válik. Műfajilag kategorizálhatatlan mindez, hiszen szinti pop hangzástól, a roma ritmuson át, a freejazz határáig sok vizet megborzol.

A produkció címe is szuggesztív: Prezeng. A szó az angol prezent kifejezésre, azaz a jelenre utal. A zengés is evidens célzás: a muzsika tényleg zengő benyomást is kelt. A megközelítés mindenképp a pillanatra szorítkozik: a produkciót ilyen formában megismételni lehetetlen lenne: az energiáit a közönség viszont elraktározza.

Kiss Bence