Rekegő: Ami tiszta, azt tartsuk meg!

Timár Viktor bácsi furulya és hegedűjátékáról már több tanulmányt is írtak. A gyimesközéploki Hidegségen sokszor személyesen keresik fel őt barátai, ismerősei, még a turisták is. Adatgyűjtők, népzenészek, zenészek, táborosok már számtalan alkalommal kérdezték arról, miért fújja úgy, ahogy fújja, és miért kell megőrizni azt, amit ráhagytak nagyszülei. A Rekegő esten is egyszerűen, a legnagyobb természetességgel válaszolt: ennek így kell lenni. A tisztát, a szépet őrizni és megtartani kell. Fiatal korunkban sem kívántunk másként muzsikálni, mint az öregek – mondja Timár Viktor és testvére János, akik a PulzArt3 nyitónapjának vendégei voltak.

A fesztivál idejére is kinyílt a Rekegő ajtaja, a Hagyomány éve keretében működő sorozat, így kávéházi környezetben találkozhattunk a hagyományőrző népzenészekkel és hangszereikkel. A folklórdokumentációs estként meghatározott rendezvényen a két muzsikust Ségercz Ferenc házigazda mutatta be, és míg a közönség is megfogalamzta a maga kérdéseit, mint régi jó tisztelőjük, kérdezte életükről, mindennapjaikról, muzsikájukról. Azok, akik a csütörtök esti táncházba is elmentek, bizonyára a beígért csújjogatásokat és vicceket is meghallhatták a hidegségiektől.

A két hagyományőrző népzenész a kezdetekről mesélt, hogy miként tanultak meg kiskorukban furulyázni és hegedülni szüleik és nagyszüleiktől, hiszen a Timár család felmenői közt sok furulyás volt. Viktor bácsi első furulyás dallamait a kalibában, az állatok nyári szállásán nagyapjától tanulta. A hegedülést és annak vonásait, fogásait kezdetben az ismert dallamok alapján magától, autodidakta kísérletezte ki. Mint barátokat emlegették fel egy-egy muzsikálás, a ritka magyaros vagy a kettős jártatója közti szünetben a régi nagy gyimesi zenészeket: Zerkula Jánost, Halmágyi Mihályt – folytatva hagyatékukat és mélyen tisztelve a kortárs muzsikusokat vagy elődöket, akik már egy másik, a gondviselés zenekarában játszanak. Tisztelettel idézték fel a `90-es évek eleji emléküket is, mikor Dresch Mihály a szaxofonján a kettőst fújta. Az esti Dresch koncerten pedig külön köszöntés is járt a Timár testvéreknek a jazzmuzsikustól.

Gyakorolni nem sok idő volt, mosolyog Viktor bácsi, dolgozni jártak Szeredába. De a zenésznek mindent kellett tudni, hogy a vendéget kiszolgálja, ha nem így tett, nem hívták többet muzsikálni. Régebben, a 3–4 napig tartó lakodalmak idején jó volt tudni, hogy a meglévő tízféle hejszából, melyik legénynek mi a kedvence. Vagy hétfőn, mikor az öregek a saját táncukat járták, ismerni kellett kinek mi a szokása, a hajnali keservese, mert mindenki szerette az ő nótáját húzatni. Rend volt ebben – nyugtázta Timár János bácsi, miközben arról is mesélt, hogy lakodalmas zenekarokként, bátyjával együtt a felcsíki falusi zenészekkel is sokat muzsikáltak együtt. Ebben az időben ő nem is gardonyozott.

A Rekegő után, az esti táncházban a sepsiszentgyörgyi táncházzenészekkel muzsikáltak együtt a hagyományőrzők.

Prezsmer Boglárka