december 12., szombat, 20.30, Tein Teaház

„…nem tudnék továbbra is egy olyan szobában maradni, ahol egy csomó ember nyitogatja az ajtót és sétál ki-be” – nyilatkozta 1965-ben, egy bemutatót követően a Nobel díjas Harold Pinter. Hogy ez a gondolat mennyire mond ellent a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban zajló felolvasószínháznak, azt döntse el ki-ki magának.

A Teatroom csapata (civilben a Tamási Áron Színház művészei: Pálffy Tibor, Kolcsár József, Derzsi Dezső, illetve Kónya Ütő Bence) a pulzArtra saját szöveg helyett, újra visszatér a hagyományos drámákhoz. Az Étellift a kortárs művek határán mozog, hisz a szerző 2008 karácsonyán hunyt el. Kétszereplős drámáról lévén szó, mindenképp kihívás elé állítotja a színészeket: arról, hogy két szerepet, hogyan ad elő dupla annyi művész, arról Derzsi Dezső nem árul el semmit.

A Teatroom alkotói folyamata persze titok marad, azonban annyit a szélesebb közönség is tudhat, hogy a műsorra tűzött dráma kiválasztását minden esetben egyik színész vállalja magára. Ezúttal Derzsi Dezső következett a sorban, aki az Ételliftet egyfajta Samuel Beckett és Quentin Tarantino találkozásnak nevezi. A mű egyébként Pinter egyik igen gyakran játszott abszurd drámája, amely mindenképp írói munkásságának hajnalán keletkezett.

„Az egyik érdekessége ennek a felolvasó műfajnak az, hogy, amit abban a pillanatban meg tudunk fogni a szövegből, abból kell készíteni egy érvényes dolgot. Ami első körben engem megfogott az a két szereplőnek az egymásrautaltsága, az, hogy mennyire kiszámíthatatlan minden egyes nap” – fogalmazott Derzsi Dezső.

Hasonló Fellépők

A kollektív olvasás története – Újvidéki Szerb Nemzeti Színház

Udvarhely Néptáncműhely: A köz

Duna Táncműhely: Ami a szívedet nyomja