Jegyvásárlás

A horvátországi Dubrovnikból származó Egoless producer és live act művész zenéjére nagy hatást gyakorolt szülőországa. Tito halála után az akkor még Jugoszláviához tartozó köztársaságban vérontás készülődött, amely aztán a ‘90-es évek elején csúcsosodott, feltárva az emberi természet legrosszabb oldalát és az amorálitást erkölcsi tekintéllyé emelve. Egoless számára a zene egészen kiskorától kezdve menekülés volt e rideg valóság elől. Miután 1997 körül felfedezte a punk és rock világát, megalapította első zenekarát, majd 14 éves korától már koncertezett.

Azóta beleszeretett a dub, reggae, és kiváltképpen a jungle műfajába, és mára a hagyományos koncertezés helyett kizárólag az Egoless projektnek szenteli magát. A dub és dubstep zenét egy szerves egésszé szövi, sértetlenül megőrizve mindkét műfaj alapjait, amelyhez régi jamaicai dub technikákat és analóg berendezéseket használ.

A dub szcéna tekintélyes lemezkiadóinál számtalan sikeres bakelit- és digitális megjelenése volt, mielőtt leszerződte nagyra értékelt „Empire of Dirt” című lemezét Mala befolyásos DEEP MEDi MUSIK kiadójánál.

A világjárvány ideje alatt úgy döntött, újragondolja élő előadásmódját, majd a semmiből újjáépítette fellépőszettjét, amely immár samplereket, moduláris szintiket, egy loopert, valamint egy basszusgitárt is tartalmaz. Az új felállás egy jóval interaktívabb, improvizatív dinamikájú előadást tesz lehetővé.

A 8. pulzArton való élő fellépése során Egoless egy új, izgalmas, mégis furcsán ismerős univerzumba kalauzol el. Ez az industrial dub hangzás, a glitch, techno és ambient elemeinek tökéletes szimbiózisa.

Időpont: október 16., vasárnap 01:00

Helyszín: Zamat Café

facebook.com/EGOLESS/

Hasonló Fellépők

2022. október 16.

pulzParty

2022. október 16.

Noya Rao (UK)

2022. október 14.

Hugo Kant (FR) Live Act